A HONLAP HASZNÁLATA ELŐTT KÉRJÜK OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT. A HONLAP HASZNÁLATÁRA AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK, ÉS AZ ADATVÉDELMI SZABÁLYZATBAN FOGLALTAK VONATKOZNAK.
Ez a honlap (a “Honlap”) a Sony Pictures Entertainment vagy annak közvetlen illetve közvetett leányvállalatának (a továbbiakban együttesen “SPE”) tulajdona, és azt az SPE üzemelteti, vagy az SPE részére üzemeltetik. A jelen szolgáltatási feltételek (a “Szolgáltatási Feltételek” vagy “SZF”) vonatkoznak a Honlap felhasználó általi, illetve annak a Felhasználói Fiókján keresztül történő bármely más személy általi használatára, illetve a Szolgáltatások (a lent meghatározott tartalommal) igénybe vételére. A Honlap és/vagy a Szolgáltatások használata a jelen Szolgáltatási Feltételek elfogadását jelenti.
Az SZF-ben az alább meghatározott fogalmak jelentése a következő: (A) "Szolgáltatás(ok)" a Honlapon keresztül elérhető vagy a Honlap által nyújtott szolgáltatásokat jelenti, tekintet nélkül arra, hogy az ilyen szolgáltatásokat más módon vagy médiumon keresztül is, például szoftveres vagy vezeték nélküli eszközök útján, nyújtják-e vagy sem; (B) "Honlap" ezt a Honlapot jelenti; (C) "Honlap Tartalom" a Honlap bármely olyan, az ember számára észlelhető hanganyag/és vagy video tartalmát, illetve vizuális elemét jelenti, amely az SPE vagy harmadik fél tulajdonában áll vagy az hozta létre, így különösen de nem kizárólag bármilyen szöveget, grafikát, képet, illusztrációt, fényképet, animációt, videót, hanganyagot vagy audiovizuális alkotást (ideértve többek között bármilyen film előzetest vagy sorozatot), dizájnt, logót, információt és a Honlapon keresztül felkínált bármilyen más tartalmat; (D) "Honlap Kód" a Honlap bármely és összes alapelemét jelenti, ideértbe többek között a forrás kódot, parancssort, tárgykódot, szoftvert, számítógépes programot, illetve bármilyen a Honlap alapjául szolgáló utasítást, vagy utasítások egy csoportját; (E) "Felhasználói Fiók" bármely, a felhasználó által a regisztrációs folyamat során bizonyos Szolgáltatásokhoz való hozzáférés vagy azok használata céljából létrehozott fiókot jelenti.
Ha bármely honlapon a jelen Szolgáltatási Feltételeken túl további szolgáltatási feltételek kerülnek közzétételre, akkor az SPE és a felhasználó közötti viszonyra kizárólag a jelen Szolgáltatási Feltételek az irányadók.
ADATVÉDELEM
Kérjük, ismerje meg az SPE Adatvédelmi Szabályzatot (az “Adatvédelmi Szabályzat”) annak érdekében, hogy megtudja, a jelen Honlapon milyen személyes adatok kerülnek összegyűjtésre, azokat az SPE milyen módon kezeli, és milyen célra használja fel. A Szolgáltatások bizonyos formában történő igénybe vételéhez szükség lehet a felhasználó hozzájárulására a felhasználó személyes adatainak felhasználása céljából.
A HONLAP HASZNÁLATÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE
Az SPE nem kizárólagos, át nem ruházható, korlátozott jogot és licencet ad a felhasználónak a Honlap és a Honlap Tartalom kizárólag magáncélú megjelenítésére egy (1) darab számítógép útján az internet segítségével a Honlapra való csatlakozással, feltéve, hogy a felhasználó maradéktalanul betartja a jelen SZF-et. A felhasználó a honlap egyes oldalait kizárólag abból a célból helyezheti “gyorsítótárba”, hogy növelje a Holnaphoz történő hozzáférés sebességét és hatékonyságát. A Honlap vagy annak egy részének bármilyen más célra történő felhasználása nem engedélyezett, az a jelen SZF illetve a szerzői jog megsértését jelenti. A felhasználó semmilyen módon és semmilyen eszközzel, így többek között a jelen SZF vagy az alkalmazandó jogszabályok által tiltott spam, az oldal feltörése, vírusok feltöltése, időzített bombák vagy más módszerek alkalmazásával nem akadályozhatja a Honlap működését, illetve nem tehet kísérletet a Honlap működésének akadályozására.
HONLAP ÉS/VAGY A SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSA
Az SPE fenntartja magának a jogot arra, hogy saját döntése szerint bármikor, részben vagy egészben megváltoztassa, eltávolítsa vagy kiegészítse a Honlapot, a Honlap Tartalmát, az SZF-et és/vagy az Adatvédelmi Szabályzatot, illetve azok bármely részét. Az SZF és az Adatvédelmi Szabályzat módosítása a közzététellel lép hatályba. A felhasználó vállalja, hogy időről-időre átnézi az SZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot az esetleges módosítások megismerése céljából. A Honlap felhasználó általi, az SZF és az Adatvédelmi Szabályzat módosítását követő használata azt jelenti, hogy a felhasználó a módosításokat elfogadta, és hogy azok a felhasználóra is vonatkoznak. A jelen SZF és az Adatvédelmi Szabályzat rendelkezésein túl, a felhasználóra azok a további feltételek is vonatkoznak (beleértve az igénybevett szolgáltatók által támasztott feltételeket is), amelyekkel az SPE vagy az SPE szolgáltatói által a felhasználó részére időről-időre felkínált, és a felhasználó által igénybe venni kívánt szolgáltatásokat nyújtják, továbbá bizonyos esetekben a felhasználónak el kell fogadnia ezeket a feltételeket, mielőtt igénybe venné a kérdéses szolgáltatásokat.
VÉDJEGYEK, SZERZŐI JOGOK ÉS SZELLEMI JOGOK JOGOSULTJA
A Honlap, a Honlap Tartalom (a Felhasználói Tartalmak kivételével) a Honlap Kód és minden egyéb szerzői jog, védjegy, szolgáltatási megjelölés, kereskedelmi név és minden más szellemi tulajdon vagy az ezekhez fűződő tulajdonjog jogosultja az SPE és azok tulajdonjoga az SPE-t vagy az SPE részére licenciát biztosítókat, vagy tartalom szolgáltatókat illeti meg, és azokat a vonatkozó helyi illetve nemzetközi szerzői jogi jogszabályok védik. Kivéve, ha erre az SPE kifejezetten írásban nem ad engedélyt, a felhasználó nem másolhatja le, nem rögzítheti, nem reprodukálhatja, nem ruházhatja át, nem értékesítheti, nem adhatja licencbe, nem módosíthatja, nem változtathatja meg, nem készíthet származékos termékeket, nem hozhatja újból nyilvánosságra, nem töltheti fel, nem szerkesztheti, nem továbbíthatja, nem mutathatja be nyilvánosság előtt, nem keretezheti be, nem linkelheti be, nem terjesztheti és nem hasznosíthatja részben vagy egészben más módon a Honlapot, a Honlap Tartalmat vagy a Honlap Kódot más honlapon, illetve más számítógépes hálózati környezetben vagy bármilyen jelenleg ismert, vagy később kifejlesztendő médiumban (a továbbiakban egyenként “Engedély Nélküli Használat”).
Az Engedély Nélküli Használat bármely formája az SPE és/vagy a licencia adói és szolgáltatói szerző jogának vagy más tulajdonjogának megsértését és egyben a jelen SZF megsértését jelenti. A szerzői jog bármilyen megsértése súlyos polgári jogi és büntetőjogi következményeket vonhat maga után.
SZOFTVER
Az SPE saját döntése szerint időről-időre bizonyos szoftvereket bocsájthat a felhasználok rendelkezésére, amelyek ezen a Honlapon érhetők el, vagy innen tölthetőek le. Amennyiben a felhasználó ezen a Honlapon fér hozzá, vagy innen tölt le szoftvert, az ilyen szoftvert, beleértve bármilyen a szoftverbe beépített vagy az által létrehozott fájlt vagy képet, valamint a szoftvert kísérő adatot (együttesen a “Szoftver”) az SPE vagy az SPE által jóváhagyott harmadik fél szoftver szállító (“Harmadik Fél Szállító”) adja licencbe a felhasználó részére. Az SPE a szoftver tulajdonjogát nem ruházza át a felhasználóra. A Felhasználó tulajdonát képezi az az adathordozó, amelyen a Szoftver rögzítésre került, de az SPE és/vagy a Harmadik Fél Szállító a saját Szoftvere vonatkozásában a teljes tulajdonjogát, illetve az annak részét képező szellemi tulajdonjogokat fenntartja. A Felhasználó nem terjesztheti, nem értékesítheti, nem fordíthatja le, nem fejtheti vissza a Szoftvert, illetve semmilyen más formában nem redukálhatja azt az emberi észlelésre alkalmas formába. Továbbá, a Harmadik Szállító Fél Szoftverének használatára kizárólag a Harmadik Fél Szállító által meghatározott feltételek, illetve a Szoftverre irányadó licenc szerződés alapján kerülhet sor. A Honlapon közzétett Szoftverre továbbá az Egyesült Államok export szabályai is vonatkoznak. Erről a Honlapról semmilyen szoftver nem tölthető le, vagy exportálható illetve újra exportálható (i) Kubába, Iránba, Irakba, Líbiába, Észak-Koreába, Szudánba, Szíriába vagy bármilyen olyan országba, amellyel szemben az Egyesült Államok áru embergót vezetett be (illetve az ilyen államok állampolgárai vagy lakói részére); vagy (ii) az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma (Treasury Department) által vezetett Különösen Kiemelt Állampolgárok (Specially Designated National) listáján vagy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által vezetett Tiltott Rendelések Listáján (Table of Deny Orders) szereplő személyek részére. A Szoftver letöltésével vagy használatával a felhasználó kijelenti és szavatolja, hogy nem tartózkodik ilyen országban, vagy nem állampolgára ilyen országnak, vagy nem áll ilyen ország irányítása alatt, illetve nem szerepel a fent megnevezett listákon.
FELHASZNÁLÓI TARTALMAK
Az SPE szívesen fogadja a vásárlói visszajelzéseket, illetve az SPE termékekre és szolgáltatásokra, beleértve ezt a Honlapot is, vonatkozó felhasználói észrevételeket. Sajnos az SPE régóta fennálló üzletpolitikája nem teszi lehetővé az SPE számára, hogy kreatív elgondolásokat (ideértve különféle történeteket, karakter ötleteket, filmdarabokat, eredeti művészeti alkotásokat, stb.), javaslatokat vagy anyagokat vizsgáljon meg vagy vegyen figyelembe, kivéve, azokat, amelyeket kifejezetten kért (lásd lejjebb). Bár nagyra értékeljük a felhasználói visszajelzéseket, ezúton is kérjük a felhasználót, hogy a termékeinkre és szolgáltatásainkra vonatkozó észrevételeiben fogalmazzon pontosan, és ne terjesszen elő semmilyen kreatív elgondolást, javaslatot vagy anyagot. A jelen dokumentum egyik célja olyan jövőbeli félreértések lehetőségének elkerülése, amikor egyesek úgy érezhetik, hogy az SPE vagy kapcsolt vállalkozásainak személyzete által megvalósított projekt hasonlóságot mutat a saját kreatív alkotásukkal.
A Honlap egyes részei lehetőséget biztosítanak a felhasználónak arra, hogy más felhasználók illetve a Honlap részére, vagy részünkre információt, elgondolást, véleményt, fényképeket, képeket, videókat, kreatív alkotásokat vagy más információt, üzenetet, anyagot terjesszenek elő, tegyenek közzé, állítsanak ki, továbbítsanak vagy cseréljenek. Amennyiben a felhasználó a Honlap által engedélyezett tartalmat küld el vagy tesz közzé, illetve azon kérésünk ellenére, hogy ne küldjön kreatív elgondolásokat, javaslatokat vagy egyéb anyagokat a részünkre, a felhasználó mégis így tesz (a továbbiakban együttesen "Felhasználói Tartalmak") a felhasználó a teljes tulajdonjogát megőrzi az ilyen tartalmak tekintetében. Amikor a felhasználó az SPE rendelkezésére bocsájtja a Felhasználói Tartalmakat, akkor egyúttal egy nem kizárólagos, teljes mértékben megfizetett, az egész világra kiterjedő, átruházható, jogdíj nélküli, allicencek egész során át további licencekbe adható licencet ad az SPE-nek, az SPE kapcsolt vállalkozásainak és képviselőinek arra, hogy bármely módon, bármely médiumban és bármilyen célból megjelenítse, a nyilvánosság előtt előadja, forgalmazza (beleértve mindenféle korlátozás nélkül a harmadik felek által üzemeltetett honlapokat), tárolja, átkódolja, közvetítse, továbbítsa, reprodukálja, szerkessze, megváltoztassa, származékos alkotásokat készítsen és bármilyen más formában használja és újrahasználja a Felhasználói Tartalmakat (illetve annak bármely részét, vagy az abból származó bármely származékos terméket). A félreértések elkerülése végett, a fenti licenc ellenére, szándékosan soha nem fogjuk újraalkotni a Felhasználó Tartalmak részét képező előadást más színészek, személyzet és/vagy produkciós társaságok alkalmazásával a felhasználó külön engedélye nélkül. A felhasználó ezennel elismeri és kijelenti, hogy (a) semmilyen kompenzációra vagy titoktartásra nem tart igényt a Felhasználói Tartalmak tekintetében és, (b) hogy az SPE és/vagy leányvállalatai már fontolgathatnak olyan projekteket, amelyek hasonlóak a Felhasználói Tartalmakhoz vagy függetlenül is előkészíthetnek olyan projekteket, amelyek akaratlanul is hasonlóak egy Felhasználói Tartalomhoz.
Az SPE fenntartja magának a jogot arra, hogy a felhasználó Felhasználói Tartalmával kapcsolatban hirdetéseket tegyen közzé, és a Felhasználói Tartalom, az SPE hálózatok vagy azon eszközök promóciója és reklámozására használja azt, amelyen keresztül a Felhasználói Tartalmat elérhetővé tette.
Amennyiben a felhasználó eltávolít vagy töröl a Honlapról egy Felhasználói Tartalmat, akkor az a Felhasználói Tartalom ésszerű időn belül eltávolításra kerül a Honlapról. Mindezek ellenére, a felhasználó által eltávolított Felhasználó Tartalom még rendelkezésére állhat olyan harmadik személyeknek, akik azt korábban szerezték meg és az SPE is megőrizhet másolatokat archiválás céljából. Az SPE nem köteles arra, hogy bármilyen Felhasználói Tartalomnak helyet biztosítson, azt megjelenítse vagy forgalmazza, és bármikor eltávolíthatja azokat. Az SPE semmilyen felelősséggel nem tartozik a Felhasználó Tartalmak tekintetében azok elvesztéséért, az azokat ért károkért vagy azok ellopásáért.
A felhasználó kijelenti és szavatolja, hogy (a) rendelkezik a Felhasználói Tartalomra vonatkozó összes joggal (korlátozás nélkül ideértve a Felhasználói Tartalom részét képező hanganyag, videó és digitálisan rögzített elemekre vonatkozó jogokat) vagy a Felhasználó Tartalmak tekintetében megszerezte azokat a jogokat, amelyek birtokában megadhatja az SPE-nek a Felhasználói Tartalmakra vonatkozó fent említett jogokat; (b) megfizetett vagy meg fog fizetni minden licenc díjat, engedélyesi díjat, szerzői jogdíjat és más díjat vagy harmadik személyek részére teljesítendő kötelezettséget, amelyek a Felhasználói Tartalmak használata vagy kereskedelmi kiaknázása tekintetében felmerülnek és az SPE semmilyen formában nem lesz felelős az ilyen kötelezettségek teljesítéséért; (c) a Felhasználói Tartalomban a felhasználó látható vagy hallható, illetve a Felhasználó Tartalomban szereplő vagy hallható személyek mindegyikének hozzájárulását (beleértve a nagykorúságot el nem érő személyek szüleinek vagy gyámjainak hozzájárulást) megszerezte ahhoz, hogy az SPE-nek megadja a fent említett jogokat; (d) igény esetén az SPE-nek bemutatja a megfelelő engedélyeket; és (e) a Felhasználói Tartalmak harmadik személyek szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogait, adatvédelemhez fűződő jogait, nyilvánossághoz fűződő jogát, vagy bármilyen más személyhez fűződő jogát nem sértik. A felhasználó vállalja, hogy minden olyan nyilvántartást megőriz amely bizonyítja, hogy a Felhasználói Tartalmak a fenti kijelentéseket és szavatosság vállalásokat nem sértik, és az SPE számára kérés esetén hozzáférhetővé teszi az ilyen nyilvántartásokat.
A Felhasználói Tartalmakkal kapcsolatos további információk a lenti SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ IRÁNYELVEK-ben találhatóak.
SPE SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A HASZNÁLATI SZABÁLYOK
Az SPE a felhasználók megelégedettségére saját döntése alapján időről időre egy vagy több Szolgáltatást, így például csevegő felületet, üzenőfalat, e-mail funkciókat, azonnali üzenet szolgáltatást, hangpostát, fájl cserélést, szavazást, közvéleménykutatást és más szolgáltatásokat kínálhat a felhasználók részére. Ezekre az SPE által nyújtott Szolgáltatásokra az SZF, az alábbi Irányelvek és az Adatvédelmi Szabályzat, illetve más, az SPE által időről-időre kiadott rendelkezések (a továbbiakban együttesen a "Rendelkezések") vonatkoznak. Az SPE jelenleg ezeket a szolgáltatásokat díjmentesen biztosítja azon felhasználók részére, akik kötelezőnek ismerik el és betartják a Rendelkezéseket. Az SPE fenntartja magának a jogot arra, hogy ezen kapcsolat jellegét bármikor megváltoztassa.
REGISZTRÁCIÓ ÉS A FELTÉTELEK ELFOGADÁS
A Szolgáltatások használatának ellenértékeként (annak fejében) a felhasználó beleegyezik, hogy (i) betartja a Rendelkezéseket; (ii) pontos, teljes és valós adatokat ad önmagáról a Szolgáltatások igénybevételéhez kitöltendő bármely regisztrációs nyomtatványon megkívánt formában (a "Regisztrációs Adatok"), amelyek a Felhasználói Fiók létrehozásához szükségesek; és (iii) frissíti és karbantartja a Regisztrációs Adatokat annak érdekében, hogy azok mindig időszerűek és teljesek legyenek. Azon felhasználók Felhasználói Fiókjait, akik megsértik a Rendelkezéseket, vagy pontatlan, valótlan, vagy nem időszerű Regisztrációs Adatokat adnak meg, az SPE saját belátása szerint felfüggesztheti vagy törölheti, és állandó jelleggel eltilthatja őket a jelenlegi vagy jövőbeli Szolgáltatások használatától.
A felhasználó felelősége az, hogy a Felhasználói Fiók tekintetében megfelelő felhasználói nevet és jelszót hozzon létre, és ezeket bizalmasan kezelje. Javasoljuk, hogy a felhasználó a valódi nevétől, vagy más személy nevétől eltérő felhasználói nevet válasszon. Szintén javasoljuk, hogy a felhasználó jegyezze meg a jelszavát, vagy tartsa biztonságos helyen, a Felhasználói Fiók egyéb adataitól elkülönítetten, mivel a jelszó másokkal történő megosztása a Felhasználói Fiókhoz, illetve az abban őrzött információkhoz történő illetéktelen hozzáféréshez vezethet. A felhasználó beleegyezik, hogy (i) azonnal értesíti az SPE-t a Felhasználói Fiók illetéktelen használatról a Copyright-ce@spe.sony.com címen, és (ii) meggyőződik arról, hogy a használat befejezte esetén minden Szolgáltatásból kilép. Az SPE-t semmilyen felelősség nem terheli a Felhasználói Fiók, a Honlap vagy a Szolgáltatások felhasználó általi használatából illetve a vonatkozó szabályok megszegéséből eredő kárét vagy veszteségért.
A SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁNAK IRÁNYELVEI
A felhasználó teljes mértékben felelős a felhasználó által, vagy a felhasználó Felhasználói Fiókján keresztül más által végzett tevékenységekért vagy igénybe vett Szolgáltatásokért, ideértve bármilyen szöveg, fájl, link, szoftver fénykép, video, hangfelvétel, zene, más információ vagy anyag (a "Nyilvánosságra Hozott Tartalom") a Szolgáltatások bármely részében történő átvitelét, nyilvánosságra hozatalát vagy az ezekkel való rendelkezést. Az alábbiakban felsorolásra kerül néhány, de nem az összes, olyan szabálysértés, amely a felhasználó Felhasználói Fiókjának, vagy a Szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének felfüggesztését eredményezheti. A felhasználó vállalja, hogy tartózkodik az alábbiaktól a Szolgáltatások használata során:
1. más felhasználó, Szolgáltatásban résztvevő, egyéb személy vagy szervezet zaklatása, fenyegetése, zavarása, szorongásba vagy kényelmetlen helyzetbe hozatala;
2. bármely Szolgáltatással kapcsolatban olyan Nyilvánosságra Hozott Tartalom közvetítése, amely az SPE saját megítélése szerint züllesztő, jogellenes, ártalmas, fenyegető, sértegető, zaklató, rágalmazó, vulgáris, obszcén, gyűlölködő, rasszista vagy más módon etnikai célzatú illetve bármilyen más okból kifogásolható;
3. bármely csevegő szoba képernyője lapozásának olyan mértékű, bármely módszerrel történő felgyorsítása, amely lehetetlenné teszi, hogy más felhasználók a csevegő szobába beírjanak, illetve bármilyen más hasonló eredménnyel járó cselekmény;
4. bármely Szolgáltatásban, bármely személy, így különösen de nem kizárólagosan SPE tisztviselő, képviselő, csevegő szoba vagy üzenetfal vezető, kalauz vagy házigazda megszemélyesítése;
5. a csevegő szobában zajló dialógus normális folyásának megzavarása, vagy más olyan negatív magatartás, amely hatással lehet a többi résztvevőre;
6. kéretlen hirdetés, promóciós anyag közzé tétele vagy továbbítása, vagy a szolgáltatásban bármilyen más formájú meggyőzés alkalmazása;
7. bármilyen vonatkozó helyi, országos vagy nemzetközi jogszabály, beleértve a jog erejével bíró egyéb rendelkezéseket is, szándékos vagy gondatlan megsértése a Szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak használata során;
8. a magánszféra megsértése, bármely személy vagy entitás személyhez fűződő vagy tulajdonjogának megsértése; vagy
9. bármely személy vagy entitás szellemi alkotáshoz fűződő jogának, vagy hasonló jogának, így különösen de nem kizárólagosan szerzői jogok és védjegyek, megsértése.
A felhasználó tudomásul veszi, hogy az általa a Honlapra, a Szolgáltatásra feltöltött, vagy az azokon nyilvánosságra hozott bármilyen tartalom a jelen SZF alkalmazásában Felhasználói Tartalomnak minősül.
TARTALOM ELLENŐRZÉSE
Az SPE a kialakult és rendes gyakorlata alapján nem figyeli, nem ellenőrzi és nem kívánja megismerni a Honlap használatával továbbított (megjelenített) tartalmakat. A felhasználó tudomásul veszi, hogy kizárólag őt terheli felelősség bármilyen a Honlap használata során küldött (közvetített) vagy fogadott tartalomért.
LINKELT OLDALAK
Az SPE oldalak tartalmazhatnak olyan linkeket, vagy hirdetéseket, amelyek nem SPE oldalakra mutatnak. Más oldalak is tartalmazhatnak SPE oldalakra mutató linkeket, referenciákat vagy hirdetéseket. Az SPE nem támogat vagy szponzorál más honlapokat és nem felelős az ilyen honlapok tartalmáért. Az SPE kifejezetten visszautasít minden nem SPE honlapon közzétett nyilatkozatot vagy állítást, és kizár minden felelősséget az ilyen honlapok vagy hirdetések használatával, vagy az azokon található tartalmakkal kapcsolatban.
ÉRTÉKESÍTÉS
A fogyasztók részére történő áruszállítás esetében, bárhol is lakjon a fogyasztó, az áru tulajdonjoga és a kárveszély viselési kötelezettség az árunak a fuvarozó részére történő átadásával száll át a vevőre.
MEGSZŰNÉS
A felhasználó tudomásul veszi, hogy az SPE saját belátása szerint bármikor megszüntetheti a felhasználó jelszavát, Felhasználói Fiókját vagy Szolgáltatásokhoz való hozzáférését, és bármilyen okból elvethet illetve eltávolíthat bármilyen, a felhasználó által valamely SPE Honlapon vagy Szolgáltatáson közzé tett vagy nyilvánosságra hozott Felhasználó Tartalmat. Az SPE, saját belátása szerint, bármikor bármely Honlapot vagy Szolgáltatást megszüntethet, vagy korlátozhatja a felhasználók azokhoz való hozzáférését bármilyen okból. A felhasználó tudomásul veszi és beleegyezik abba, hogy az SPE a fenti intézkedések bármelyikét megteheti anélkül, hogy erről a felhasználót akár előre vagy akár utólag értesítenie kelljen. Amennyiben az SPE ezen intézkedések bármelyikét megteszi, abban az esetben saját belátása szerint dönthet arról, hogy a felhasználó Felhasználói Fiókjáról szóló és azzal kapcsolatos információ egy részét vagy egészét deaktiválja és/vagy törölje, beleértve a felhasználó Felhasználói Tartalmát és a Regisztrációs Adatokat. A felhasználó tudomásul veszi és elfogadja, hogy az SPE semmilyen felelősséggel nem tartozik a felhasználó vagy harmadik személy felé a felhasználó Szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének megszüntetéséért és/vagy a felhasználó Felhasználói Fiókjára vonatkozó információ eltávolításáért.
JOGI NYILATKOZAT
A HONLAPOT, A HONLAP TARTALMAT, A HONLAP KÓDOT, A SZOLGÁLTATÁSOKAT ÉS A SZOFTVERT ABBAN AZ ÁLLAPOTÁBAN TESSZÜK KÖZZÉ "AMELYBEN VAN" A MEGLÉVŐ HIBÁKKAL EGYÜTT A "HOZZÁFÉRHETŐ FORMÁBAN", ÉS BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS SZAVATOSSÁGVÁLLALÁS NÉLKÜL. A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN AZ SPE KIZÁR MINDEN KIFEJEZETT VAGY HALLHATÓLAGOS SZAVATOSSÁGOT, FELELŐSÉGET, ÍGY KÜLÖNÖSEN DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A KERESKEDELMI FELTÉTELEKNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRE, A KIFEJEZETT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, A MEGFELELŐ KIVITELEZÉSRE, A TULAJDONJOG FENNÁLLÁSÁÉRT ÉS A JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELŐSÉGRE VONATKOZÓ SZAVATOSSÁGOT. AZ SPE NEM SZAVATOLJA, HOGY A HONLAP, A HONLAP TARTALOM, A HONLAP KÓD, A SZOLGÁLTATÁSOK VAGY A SZOFTVER ELÉRHETŐSÉGE VAGY FUNKCIÓI MEGSZAKÍTÁS ÉS HIBAMENTESEK LESZNEK, HOGY A HIBÁK KI LESZNEK JAVÍTVA, VAGY HOGY A HONLAP, A HONLAP TARTALOM, A HONLAP KÓD, A SZERVER AMI EZEKET ELÉRHETŐVÉ TESZI VAGY A SZOFTVER MENTES A VÍRUSOKTÓL VAGY MÁS KÁROS ALKOTÓELEMEKTŐL, VAGY HOGY A HONLAP, A HONLAP TARTALOM, A HONLAP KÓD, A SZERVER VAGY A SZOFTVER NEM SÉRTIK BÁRMELY SZEMÉLY VALAMELY SZABADALMÁT, VAGY MÁS SZELLEMI ALKOTÁSOKHOZ FŰZŐDŐ JOGÁT. AZ SPE SEMMILYEN SZAVATOSSÁGOT NEM VÁLLAL ÉS SEMMILYEN NYILATKOZATOT NEM TESZ A HONLAP, A HONLAP TARTALOM, A HONLAP KÓD, A SZOLGÁLTATÁSOK VAGY A SZOFTVER HASZNÁLATA VAGY A HASZNÁLAT EREDMÉNYE HELYESSÉGÉNEK, PONTOSSÁGÁNAK, MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK SZEMPONTJÁBÓL VAGY EGYÉB MÁS SZEMPONTBÓL.
A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
AZ SPE SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, ÍGY KÜLÖNÖSEN DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN GONDATLANSÁG ESETÉN, SEM FELELŐS SEMMILYEN KÖZVETLEN, KÜLÖNÖS, BÜNTETŐ JELLEGŰ VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁROKÉRT, AMELYEK A HONLAP, A HONLAP TARTALOM, A HONLAP KÓD VAGY A SZOFTVER HASZNÁLATÁBÓL VAGY HASZNÁLATRA ALKALMATLANSÁGÁBÓL EREDNEK, MÉG AKKOR SEM, HA AZ SPE FIGYELMÉT FELHÍVTÁK AZ ILYEN KÁROK BEKÖVETKEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRE. UGYAN AZ SPE MEGTESZI AZ ÓVINTÉZKEDÉSEKET A BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK KIJÁTSZÁSANAK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN, SEMMILYEN HONLAP VAGY INTERNETES KAPCSOLAT NEM TELJESEN BIZTONSÁGOS, ÉS ERRE VALÓ TEKINTETTEL AZ SPE NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN KÖZVETLEN, KÜLÖNÖS, BÜNTETŐ JELLEGŰ VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁROKÉRT, AMELY ILLETÉKTELEN HOZZÁFÉRÉS, HACKELÉS, ADATVESZTÉS, VAGY MÁS BETÖRÉS KÖVETKEZTÉBEN ÁLL ELŐ. AZ SPE A KÁROKÉRT, VESZTESÉGEKÉRT VALÓ SZERZŐDÉSSZEGÉS VAGY SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI KÁROKOZÁS (IDEÉRTVE DE NEM KIZÁRÓLAG A GONDTALANSÁG ESETÉT) MIATTI TELJES FELELŐSSÉGE SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM HALADHATJA MEG A FELHASZNÁLÓ ÁLTAL A HONLAP HASZNÁLATÁÉRT FIZETETT DÍJAT, HA ILYEN DÍJFIZETÉSRE EGYÁLTALÁN SOR KERÜLT. A FENTI KORLÁTOZÁS NEM VONATKOZIK A SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁSRA, A SÚLYOS GONDATLANSÁGRA, VALAMINT A HALÁLLAL VAGY SÉRÜLÉSSEL JÁRÓ KÁROKOZÁS ESETÉRE. A FELHASZNÁLÓ KIJELENTI, HOGY A HONLAP ÉS A SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁBÓL SZÁRMAZÓ ELŐNYÖK MEGFELELŐEN KOMPENZÁLJÁK A FENTI FELELŐSÉG KIZÁRÁST ÉS/VAGY KORLÁTOZÁST.
KÁRTALANÍTÁS
A felhasználó kijelenti, hogy kártalanítja és megvédi az SPE-t, annak leányvállalatait, kapcsolt vállalkozásait, tisztviselőit, igazgatóit, alkalmazottait, tanácsadóit és ügynökeit mindennemű igénnyel, felelősséggel, kárral, veszteséggel, költséggel, kiadással és díjjal szemben (beleértve az ésszerű ügyvédi költségeket is), amelyek az alábbiak következtében merülnek fel: (a) bármilyen információ (korlátozás nélkül ideértve a Felhasználói Tartalmakat és egyéb más tartalmakat) amit a felhasználó (vagy bárki a felhasználó fiókját használva) közétesz, nyilvánosságra hoz vagy továbbít a Honlapon keresztül; (b) a Honlap felhasználó (vagy a felhasználó fiókját használó személy) általi használata; (c) a Szolgáltatási Feltételek felhasználó (vagy a felhasználó fiókját használó személy) általi megsértése; vagy (d) bármilyen más személy vagy entitás jogának, így különösen de nem kizárólagosan szerzői jogának, szabadalmának, védjegyének, üzleti titkának vagy más tulajdonjogának felhasználó (vagy a felhasználó fiókját használó személy) általi megsértése. Az SPE fenntartja magának a jogot arra, hogy saját költségén átvegye a felhasználó kártalanítási kötelezettsége körébe tartozó ügyben való védekezés (illetve az ügy) irányítását, amely esetben a felhasználó köteles együttműködni az SPE-vel a védekezés során.
SZERZŐI JOGI FELHÍVÁS
Ha a felhasználó úgy értékeli, hogy bármilyen Felhasználói Tartalom vagy Honlap Tartalom olyan formában került lemásolásra, amely szerzői jogi jogsértést jelenthet, akkor kérjük, hogy küldje el következő információkat az alábbi Szerzői Jogi Ügynök részére:
Felhasználó neve, címe, telefonszáma és e-mail címe;
A felhasználó által gyanított szerzői jogi jogsértés tárgyát képező alkotás leírása;
A pontos URL vagy a kérdéses anyag felelhetőségének pontos leírása;
A felhasználó azon nyilatkozata, mely szerint jóhiszeműen gondolja azt, hogy a vitatott használatot, a szerzői jog jogosultja vagy annak ügynöke, illetve jogszabályi előírás nem engedélyezte;
A szerzői jog jogosultja nevében meghatalmazott és eljárni jogosult személy elektronikus vagy papír alapú aláírása; és
A felhasználó büntetőjogi felelősége tudatában tett nyilatkozata, amelyben kijelenti, hogy az általa a fenti felhívásban közölt információk pontosak, és a felhasználó a szerzői jog jogosultja, vagy a szerzői jog jogosultjának nevében eljárni jogosult személy.
Szerzői Jogi Ügynök (Copyright Agent)
10202 W. Washington Boulevard
Culver City, CA 90232
E-Mail: Copyright-ce@spe.sony.com
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
IRÁNYADÓ JOG
A jelen Szolgáltatási Feltételek értelmezésére, teljesítésére és végrehajtására a magyar jog az irányadó.
RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG
Ha a jelen SZF bármely rendelkezése jogszabályba ütközőnek, érvénytelennek vagy bármely okból kikényszeríthetetlennek bizonyul, akkor az ilyen rendelkezés nem érinti a Szolgáltatási Feltételek további rendelkezéseinek érvényességét vagy kikényszeríthetőségét.
JOGSZABÁLYOK BETARTÁSA
A felhasználó kijelenti, hogy a jelent SZF szerinti tevékenységére irányadó valamennyi jogszabály, rendelet vagy szabály rendelkezését betartja.
Hatályba lépés dátuma: 2010. május 30.






